dkszolidaritás

Friss topikok

Kedves Dunakesziek

Választott vezetőink értünk dolgoznak, mondják el minden választás előtt, majd erről elfelejtkeznek újabb 4 évre! Így van ez országosan és így van ez helyi szinten is. Dunakeszi vezetése gyakorlatilag változatlan 14 éve és ez a fiúkat, lányokat nagyon kényelmessé tette. Elhiszik, hogy mindent megtehetnek, nincs kontroll, nincs, aki ellentmondjon … Négyszeresére emelhetik az építményadót a városban, mert luxusvsportcsarnok kell városunk ifjú futsal reménységének, Szíjjártó Péternek, s ez sokba kerül… Mikor arról kérdezzük Polgármester urat, hogy mire kell a Sport Alapítványnak az éves 100 000 000 (százmillió!!!) Ft-os keret, sűrű csend a válasz! A téli pálya már magánkézen, a repülőtér magánosítását elő lehet készíteni, s ugyanúgy, ahogyan annak idején az Auchan környéki ipari parkot, el lehet majd lo…, venni a várostól, törvényesen, legálisan, minden kontroll nélkül… Mi, akik fentiek ellen tenni szeretnénk, mindössze arra vagyunk képesek, hogy a helyi sikerpropaganda ellenpontjaként bemutassuk Önöknek a visszásságokat, de csak úgy lehetünk eredményesek, ha Önök is megértik: csak közösen tudunk változtatni!

Elérhetőségeink: dkszolidaritas@gmail.com

facebookcsoport: http://www.facebook.com/groups/104478773006520/

Címkék

HIDEG ZUHANY ÉS MELEG PORNÓ DUNAKESZIN

2012.04.23. 19:24 :: dkszolidaritas

 'Semmiről sem tudtunk, minden az előző vezetés felelőssége!' - ez az azonnali reakció a városvezetés részéről a 2010-es, a napokban óriási sajtóvisszhangot kapott hetero- és melegpornó forgatással kapcsolatban Dunakeszin. A vezetés egyetlen dolgoról hallgat szemérmesen: akkor is ők voltak hatalmon.

 


Dióssi polgármester a riportban már rettenetesen örül annak, hogy a dolog kitudódott, bár korábban a helyi LMP-s képviselő, Lukácsi Bálint által felvetett, botrányszagú ügyet zárt körben szerette volna tárgyaltatni a testülettel.

Hadd segítsünk neki az ügy kivizsgálásában! Azt javasoljuk, hogy a klub elnökét, a semmiféle szakmai végzettséggel nem rendelkező Seltenreich Józsefet, aki egyben a 2,5 milliárd forintos éves kerettel rendelkező Dunakeszi Gazdasági Ellátó Szolgálat és a helyi Fidesz-frakció vezetője, valamint sport- és ifjúsági tanácsnok is (NINCS ÁLLÁSHALMOZÁS!!!) keresse meg! Bizunk abban, hogy bár Seltenreich úr neve és elérhetősége eltűnt a Klub honlapjáról, miután napi kapcsolatban vannak egyéb gazdasági és politikai ügyek miatt, Polgármester úrnak csak sikerül őt megtalálni és megkérdezni: hogyan történhet meg, hogy egy keresztény erkölcsű város gyermekei ott edzenek, ahol órákkal korábban anális szexepizódok kerültek forgatásra...

Sok sikert, Polgármester úr, a vizsgálat eredményét kíváncsian várjuk!

 

1 komment

Címkék: kinizsi

A bejegyzés trackback címe:

https://dkszolidaritas.blog.hu/api/trackback/id/tr364469049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sokadika 2012.04.24. 08:43:27

Közzé teszi ? Meri egyáltalán ?
süti beállítások módosítása